Otthoni Energiatároló Program
 2,5 millió forint támogatás


Új napelemes pályázat keretein belül a meglévő napelemes rendszerekhez állami támogatással, energiatároló (akkumulátor) felszerelése vagy új energiatárolós napelem rendszer kialakítására van lehetőség.

A program célja:

A program valamennyi magyar lakost célozza támogatni, de elsősorban azoknak szól, akik korábban a szaldós elszámolásból kikerültek, illetve akik a közeljövőben kerülnek ki, valamint azoknak a lakosoknak, akik 5000 fő alatti településeken élnek.
A pályázat célja, hogy segítse azokat a háztartásokat, amelyek szeretnék növelni energiafüggetlenségüket, és csökkenteni rezsiköltségeiket, valamint növelni a helyben megtermelt, megújuló forrásból származó villamos energia saját célú felhasználásának arányát. A támogatás célja ennek megfelelően a megújuló 
energiaforrásokra, különösen napelemekre és energiatárolókra épülő rendszerek kiépítése vagy bővítése.


Mennyi támogatás jár egy háztartásnak?

100 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre a pályázat lebonyolítására. A családok vissza nem térítendő támogatást kapnak, a támogatás mértéke 2,5 millió forint, mely akkumulátorra és azt vezérlő egységre fordítható. 


Kik pályázhatnak?

Azon magánszemélyek akik már rendelkeznek napelemes rendszerrel:
- pályázatból került megvalósításra, tárolóval nem rendelkezik
- önerőből került megvalósításra (tárolóval is rendelkezhet)

Az elbírálásnál előnyt élveznek: azok, akik már kiestek vagy 2030.12.31‑ig kiesnek a szaldó‑elszámolásból és/vagy 5000 fő alatti településeken élők.

Azon magánszemélyek akik nem rendelkeznek napelemes rendszerrel és vállalják annak telepítését tárolóval együtt.

Pályázat beadása: 2026. február 2. - 2026. március 15.


Mire lehet pályázni?

- meglévő rendszer esetében: inverter csere (szükség esetén) + tároló (minimum 10kW) Inverter csere esetében, ha szakmailag indokolt, az új inverter 20% (maximum 1kW) lehet nagyobb a meglévőnél,
- új rendszer megvalósítására (5kW inverter, 6kW panel + minimum 10kW tároló).
- tárolóra



 Forrás elosztása

Magyarország területe, nincs további megkötés a regionális elosztás vonatkozásában. 


A pályázók köre 

- Nagykorú, cselekvőképes természetes személy, vagy gondnoki nyilatkozattal cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alá helyezett természetes személy (magánszemély) részesülhet támogatásban, amely:
- Magyar adóazonosító jellel rendelkezik;
- A beruházás helyszínével megegyező magyarországi állandó lakóhellyel rendelkezik;
- A beruházással érintett magyarországi lakóingatlanban legalább
résztulajdonnal/haszonélvezeti joggal vagy lakáscélú lízingszerződéssel rendelkezik. 


Miért érdemes már most regisztrálni?

A tervezett pályázat iránt óriási érdeklődés várható. A megjelent információk alapján ez a pályázat tudja megszólítani a legtöbb érdekeltet, mivel gyakorlatilag mindenki pályázhat: akinek már van napelemes rendszere vagy szeretne napelemes rendszert és energiatárolót. 

Vélhetőleg a közeljövőben ehhez hasonló támogatottságú lakossági pályázat nem fog megjelenni. Aki most kimarad, valószínűleg évekig nem tud pályázni.

A pályázat beadását az igények érkezési sorrendjében tudjuk vállalni.

Pályázati eredményességünk 99%.


Ne gondolkodjon, cselekedjen!

- Meddig akar még feleslegesen villanyszámlát fizetni?
- Most 2 500 000Ft támogatásra lehet jogosult, miért halogatja a döntést?
- Mi van ha évekig ez az utolsó lehetőség?
- Legyen az elsők között, mert a pályázat korlátozott ideig lesz elérhető!
- Szaldós? Meddig? Le fog járni....


Miért minket válasszon?

Mi nemcsak a pályázati folyamatban támogatunk, hanem a teljes beruházásban:

- Segítünk a pályázat előkészítésében és beadásában.
- Ingyenes helyszíni felmérés és szakszerű tanácsadás.
- A rendszer tervezésétől az engedélyeztetésen át a kivitelezésig minden feladatot mi végzünk.
- Biztosítjuk a megfelelő akkumulátoros energiatároló rendszert, sőt segítünk kiválasztani az Önnek megfelelőt.
- Megbízható, saját kivitelező csapat áll rendelkezésére.
- Gondoskosunk a telepítés utáni a hosszú távú megbízható működésről.

Így Önnek csak annyi dolga van, hogy kihasználja ezt az egyedülálló lehetőséget!


Mobirise

Gyakran ismételt kérdések

A támogatás mértéke 2 500 000Ft maximum pályázatonként.

Abban az estben, ha:
- csak tároló kerül beépítésre
- a meglévő inverter cserére kerül, de az új inverter teljesítménye kisebb van egyenlő a korábbinál

- új napelemes rendszerre
- meglévő bővítésére (energiatároló)
Támogatható olyan eset is, ahol a meglévő rendszer teljes cseréje szükséges abban az esetben ha energiatárolót is tartalmaz a pályázat.

A pályázat 2026 február 2 - 2026 március 15-ig adható be.

A kiírásban nincs tiltás, ezért igen.

Igen, amennyiben belefér a támogatási összegbe.

Az ingatlanba nem lehet bejelentve semmilyen gazdasági tevékenység (székhely, telephely). Azaz, ha a kiállított számlán a pályázattal érintett ingatlan címe szerepel, a pályázat nem támogatható.
(gazdasági társaság, adószámos magányszemély, őstermelő, egyéni vállalkozó)

PÁLYÁZATI IDŐVONAL:

Január 15.: pályázat megjelenés KÖZLÖNY.

Február 2.: Előregisztráció kezdete.

Március 15: Előregisztráció zárása.

Április 30.: Előregisztrációk kiértékelésének végleges határideje.

Május 1.: Kivitelezőkkel való vállalkozási szerződések megkötésének kezdete, ezt követően a kivitelezések megkezdése.

Amennyiben az állandó lakcíme a pályázattal érintett ingatlanban van, igen.

Visszahívjuk!


Beszéljünk az Ön igényeiről?

 
Hitel, biztosítás, befektetés, napelem

Iroda:

H.B.N. Centrum Kft
3530 Miskolc, Vörösmarty Mihály utca 35 fsz/2
+36 20 464 3669

logó
  • +36 20 464 3669
  • admin@hbncentrum.hu

© Copyright 2025 H.B.N. Centrum Kft. - All Rights Reserved